Free Joomla Templates by Web Hosting

Első benyomás

IWIW megosztásFacebook

talalkozasMindössze három másodperc az idő, ami rendelkezésünkre áll, hogy másokban megszülessen az első benyomás rólunk. Ebben a néhány másodpercben a másik személy véleményt alkot rólad, mint ahogyan te is teszed ő róla a megjelenés, a testbeszéd, a stílus és az alapján, hogy hogyan van öltözve.

Az első benyomást nagyon nehéz, néha szinte lehetetlen visszafordítani, ha negatív kép alakul ki. Bizony így van a pozitív képpel is, éppen ezért rendkívül fontos bármilyen kapcsolatban az első találkozás, hiszen a továbbiakhoz ez adja meg a kapcsolat alaphangulatát.

Éppen ezért lehet akár baráti, párkapcsolati vagy éppen munkahelyi interjú fontos ismerni az alapvető szabályokat, hogy a lehető legjobb „első benyomást” tegyük.

Az alábbiakban írok néhány egyszerű technikára, amire érdemes figyelni.

  • Időben érkezz. A mai rohanó világban, a közlekedési dugók és a tömegközlekedési járművek késései miatt könnyen lehet indokolni a késést. A pontossággal megtehetjük az első lépést a jó benyomás érdekébe.
  • Nyugalom. A nyugalom szilárd alapot teremt a jó benyomáshoz. A nyugalom a magabiztosságot, kiegyensúlyozottságodat mutatja.
  • „Egy kép többet ér ezer szónál” - a külső megjelenés. Elcsépelt szavak, hogy a külső nem számít, miközben tudjuk, hogy a jó első benyomáshoz elengedhetetlen a harmonikus megjelenés. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy úgy kell kinézni, mint egy modell. A kép, amit magunkról mutatunk fontos pillanat az első benyomás alkalmával. Öltözködj az alkalomnak megfelelően. Érdemes figyelni arra, hogy üzleti vagy magán találkozó, mint ahogyan arra is, hogy milyen kulturális környezetben vagy országban történik a találkozó és mennyire ismerjük a helyi szokásokat. Egy ápolt haj, egy tiszta cipő, az alkalomhoz illő öltözködés megfelelő a legtöbb üzleti és családi találkozón.
  • A nyerő mosoly. Ha mosolyogsz, a világ is visszamosolyog! A mosollyal létrehozhatod az első jó benyomást. A meleg és magabiztos mosollyal kellemes benyomást teszel. A mosollyal legyél óvatos, ne ess túlzásba, ha nem őszinte, könnyen az ellenkezőjét éred el.
  • tallkaMagabiztosság és nyitottság. A megjelenés és a testbeszéd hangosabb, mint bármilyen szó az első benyomásnál. Használd a testbeszédet: mosolyogj természetesen, tartsd a szemkontaktust, figyelj a kézfogásra. Már előre izgulsz egy találkozón, hogy izzad a tenyered vagy remeg a hangod? tanulj és gyakorolj kommunikációs technikákat Pl. az alábbi tréningen.
  • Készülj fel. A találkozás előtt gondold, végig mit tudsz a másik személyről, akivel találkozol? Lehet, tudod, hogy mi a hobbija, vagy van egy közös ismerősötök. Ez jó alap lehet egy beszélgetés indításához vagy folytatásához.
  • Légy pozitív. Bármit csinálsz, a hozzáállásod meglátszik. Kritikus, negatív arckifejezéssel nem lehet pozitív benyomást kelteni.
  • Légy udvarias és figyelmes. Ez magáért beszél. A jó modor, az udvarias viselkedés nagyban hozzájárul a jó benyomáshoz. Kapcsold ki a mobiltelefont. Egy új ismeretség megéri a teljes figyelmet, gondold meg, milyen érzés lenne, ha az első mondatodat egy telefoncsöngés szakítja félbe.

Tehát összefoglalva:

A jó benyomáshoz a legfontosabb a józan ész. A legtöbb szabály egyszerű, mégis valószínű egyszerre többet kevesen használnak. Egy ajtón először csak egyszer lehet bemenni, ezért érdemes a stílust csiszolni, technikákat tanulni és mindenképpen a kommunikációt gyakorolni.

 

Tedd jobban működővé a kapcsolataidat!

IWIW megosztásFacebook

Gyakran elhangzik, hogy a másik embert nem tudjuk megváltoztatni és mi magunknak szükséges változnunk ahhoz, hogy egy kapcsolatot jobbá tegyünk. Ilyenkor magunkban kipipáljuk a gondolatot, hogy már újra egy olyan intelem, hogy „változtass” „szeress jobban” meg hasonló, azonban senki nem mondja meg, hogy hogyan is kell azt csinálni?
Hogyan lehet változtatni, hogyan lehet jobban szeretni magunkat? Hogyan lehet a kapcsolaton javítani, ha másik egy kibírhatatlan és már mindent megtettünk és amúgy is elegünk van belőle?
Minden emberi kapcsolatunkat a kommunikációval tudjuk javítani, vagy sajnos pokollá tenni.
kommunikacio_pokol
Az alábbiakban néhány akadályozó tényt fogok felsorolni, amelyet érdemes először megfigyelni magunkban, és igen, bizony bármennyire is hihetetlen pusztán a megfigyelés által elindul egyfajta változás és kibújik a magból a változás lehetősége.

A hallgatás, mint kommunikációs eszköz

A megértéshez nélkülözhetetlen a jó hallgatás. Többnyire azt hisszük, hogy mi jó hallgatók vagyunk, jól kommunikálunk, és úgy figyelünk, hogy mindent megértünk. Valahogy mégsem tudunk a másikkal közös nyelven kommunikálni.

Több alkalommal hallottam már:
„Mert vele nem lehet normálisan beszélgetni…”
„Nem is hallja, meg amit mondok”
„Semmit nem oszt meg velem”

kommunikacio_nem
Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy „és te?”
„Veled lehet normálisan beszélgetni, hogy ne a sáros cipőt tedd szóvá?”
„Te meghallod, amit Ő mond?”
„Te megosztod magad?”

"Tartozik ember meggondolni, hogy a természet azért adott egy nyelvet, két fület, hogy többet halljunk, keveset szóljunk." / Pázmány Péter: A nyelvnek vétkeirűl

A változást a kommunikációnkban, mi magunk idézhetjük elő, és bármennyire is szeretnénk kibújni a kommunikáció alól, nem tehetjük, hisz akkor is kommunikálunk, ha éppen nem mondunk semmit. Néha egy két apró változtatással óriási lépést tehetünk azért, hogy javítsunk emberi kapcsolatainkon.

Melyek tehát azok a kommunikációs eszközök, amelyeken érdemes változtatni?

1.    Összpontosítás.
Figyelmünk gyakran elkalandozik. Miközben látszólag úgy teszünk, mintha figyelnénk, a másikra közben mosogatunk, vagy teát készítünk, vagy éppen a TV-t nézzük fél szemmel. Annak, aki azt szeretné, hogy meghallgassuk, ezek a tevékenységek teljes bezárkózást okozhatnak. Szenteld a figyelmedet a másiknak. Ha más elfoglaltságod van, érdemes időt kérni. Ilyenkor konkrétan fogalmazzunk: „rögtön meghallgatlak, csak elmosogatok”, „kérlek, egy óra múlva beszéljük ezt meg”
2.    Testhelyzet.
A testhelyzet a non verbális kommunikáció része, érdemes tanulni, például itt. Csak gondolj például a közismert nyitott és zárt testtartásra például.
3.    Előítélet.
A beszélgetés kezdetén eldöntjük, hogy a másiknak nincs igaza. Ilyenkor a magunk számára rengeteg indokot felsorolunk: mert ő még nem tudhatja/ hiszen gyerek, egy nő/ akár férfi ezt nem értheti, bezzeg mi….
4.    Gondolatban máshol járunk.
Úgy teszünk és elsőre külső szemlélő azt hiheti, hogy ott a figyelmünk, miközben az esti, vagy a holnapi programon gondolkozunk, ábrándozunk, vagy éppen a tegnapi napon rágódunk. Ilyenkor a beszélgetőtársunk érzi, hogy nem figyelünk rá, ami teljesen valós, viszont azt a látszatot keltjük, hogy vele vagyunk. Becsapjuk őt is és magunkat is.
5.    Empátia hiánya.
Mindenkivel, minden helyzetben nem szükséges egyetérteni, és velünk sem fog mindenki minden helyzetben teljesen egyetérteni. A figyelmünkkel, és azzal, hogy a másik mondandóját megértjük, érezni fogjuk az empátiát akkor is, ha nem értünk vele egyet.
6.    Süketség a non verbális kommunikációra.
Bármilyen hihetetlen a non verbális kommunikáció a kommunikációnknak a 93%-át jelenti. A verbális mindössze a 7%-ot. Ez a két szám beszédes, és azt gondolom, hogy ezek tükrében nem kétséges a non verbális kommunikációnkat fejleszteni.

kommunikacios_trening

Volt már benned csalódás egy beszélgetés után, mert nem tudtad elmondani azt, amit szerettél volna? Történt már veled olyan, hogy azt érezted, nem figyelnek rád? Szerinted mi volt az oka?
Albu Ili

 
Hírlevél
Névnap
Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.
Ti mondtátok...
  • könnyű ezt mondani, de van olyan réteg, és olyan h... More...
  • Ez egy super jó weblap! More...
  • Beugrató! :-) A nagyarkánum 22 lap, a képen ez lát... More...
  • Hiányzik két lap :-) More...
  • Lezárom a mai napot! Az eddig feltett kérdéseket m... More...